FANDOM


Ki a leggonoszabb a vidéken?
Ki a leggonoszabb a vidéken

Író:

Shannon Hale

Kiadó:

Little, Brown and Company

Megjelenési dátum:

2014. március 25.

ISBN:

9789631197549

Előző:

The Tale of Two Sisters

Következő:

A Wonderlandiful World

A Ki a leggonoszabb a vidéken? az Ever After High könyvsorozat második kötete, Shannon Hale írta és 2014. március 25-én jelent meg. Már Magyarországon is kapható.

ÖsszegzésSzerkesztés

Az örökség napja után az Ever After High-ban minden a feje tetejére áll! Mivel Raven Queen nem írta alá a Mesehősök Végzetkönyvét, és nem fogadta el benne szereplő sorsát, akaratlanul is veszélybe sodorta Holnemvoltország lakóinak életét. Raven sem vágyik másra, mint hogy boldogan éljen, amíg meg nem hal, de akkor Hófehérke lánya, Apple White sem harapna soha mérgezett almába, és nem ébresztené őt fel soha csókkal a hercege. És még hányan vannak, akik a papírforma szerint szeretnék élni mesebeli életüket?!

Raven nem akarta követni anyja, a Gonosz Királynő példáját, de talán mégis éppen ettől lesz ő a leggonoszabb. Tette ugyanis példaképül szolgál a zendülők számára, akik hozzá hasonlóan szabadon szeretnének dönteni saját sorsuk felől.

Az iskola két csoportra szakad: előkelőkre és zendülőkre. Ellentétük káoszt, felfordulást és bizonytalanságot hoz az Ever After High-ba.

A CSATÁROZÁSOK ÁRTATLAN ÁLDOZATOT KÖVETELNEK!

KarakterekSzerkesztés


ForrásokSzerkesztés

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki